Recep Tayyip Erdoğan török köztársasági elnök telefonon tárgyalt Angela Merkel német kancellárral.

A köztársasági elnöki hivatal tájékoztatása szerint Erdoğan elnök a június 2-án a német szövetségi parlament által tárgyalásra tűzött, az 1915-ös eseményekre vonatkozó javaslattal kapcsolatban fejtette ki aggodalmait.

502317

A tárgyalás során a köztársasági elnök felhívta a figyelmet Törökország érzékenységére, és hangsúlyozta annak fontosságát, hogy Németország ésszerűen álljon a javaslathoz.

Erdoğan és Merkel a tárgyalás során arra is utaltak, hogy folytatni kell a tárgyalásokat az illetékes szervek között a menekültekre vonatkozó visszafogadási szerződés és a török állampolgárok Schengen-övezetre vonatkozó vízummentessége ügyében.

Emellett Erdoğan elnök a helyzetet értékelte afrikai utazása előtt az Adnan Menderes repülőtéren tartott sajtótájékoztatójában is.

„A Németország és Törökország közötti kapcsolatok rendkívül magas szintűek. Ha belemennek egy ilyen játékba, az tönkreteheti a két ország közötti kapcsolatokat. Úgy gondolom, ezen mindenkinek el kell gondolkodnia. Nem tartom helyesnek egy meg sem hozott döntés értékelését. Ha sikerült egy döntést meghozni, utána kell az értékelésével foglalkozni. Semmi sincs a nemzetközi jogban, ami számunkra ezt kötelezővé tenné” - mondta Erdoğan elnök.

Még több hír