Azt válaszoljuk, hogy ez kettős mérce és képmutatás

Mevlüt Çavuşoğlu török külügyminiszter szerint a Szíriában szolgálatot teljesítő katonák a PYD-n kívül más terrorszervezetek címereit is magukra öltötték.

499191
Azt válaszoljuk, hogy ez kettős mérce és képmutatás

Mevlüt Çavuşoğlu török külügyminiszter szerint a Szíriában szolgálatot teljesítő katonák a PYD-n kívül más terrorszervezetek címereit is magukra öltötték.

Çavuşoğlu éles szavakkal ítélte el azt, hogy a Rakka felszabadítására irányuló hadműveletek során az amerikai katonák a terrorszervezet úgynevezett „címerét” viselték egyenruhájukon.

A témával kapcsolatban Antalyában nyilatkozó Çavuşoğlu kijelentette:

„Azoknak, akik azt mondják, hogy a YPG-t nem tartják azonosnak ezekkel a terrorszervezetekkel, azt válaszoljuk, hogy ez kettős mérce és képmutatás.”

A külügyminiszter emlékeztetett arra, hogy Barack Obama amerikai elnök és John Kerry külügyminiszter kijelentette: a YPG-t és PYD-t nem tartják megbízhatónak, és Törökország mellett állnak a terrorellenes küzdelemben:

„Aztán pedig fogják magukat, és az Ankarában történt két legutóbbi terrortámadás elkövetőinek címerét teszik az egyenruhájukra. Azt állítják, hogy a saját biztonságuk érdekében tették ezt. Akkor pedig azt tanácsolnánk nekik, hogy ha Szíria egyéb részeire mennek, akkor pedig tegyék magukra az ILIÁ, az An-Nuszra vagy az Al-Kaida címerét, ha Afrikába mennek, akkor pedig a Boko Haramét!” - mondta Çavuşoğlu.

Mevlüt Çavuşoğlu hangsúlyozta: elfogadhatatlan, hogy terrorellenes küzdelem iránt elkötelezett és szövetségesüknek tartott ország katonái egy terrorszervezet címerét használják.

 



Még több hír