Összefogásra szólított fel a terrorizmus ellen Erdoğan, köztársasági elnök

Az egyik azonosított merénylőt 2015 júniusában a török hatóságok elfogták a török-szíriai határon és kiutasították Törökországból.

457020
Összefogásra szólított fel a terrorizmus ellen Erdoğan, köztársasági elnök

Recep Tayyip Erdoğan, köztársasági elnök találkozott Klaus Iohannis, Románia köztársasági elnökével, aki hivatalos látogatás keretében Törökországban tartózkodik.

Az Erdoğan és Iohannis közötti találkozót a küldöttségek közötti tárgyalások követték.

"Baráti kapcsolatban van Törökország és Románia." így fogalmazott Erdoğan a közös sajtótájékoztatón.

"Az egyik azonosított merénylőt 2015 júniusában a török hatóságok elfogták a török-szíriai határon és kiutasították Törökországból.Szóltak is a belgáknak, hogy a fogoly külföldi terrorista, de Belgiumban valamiért mégsem jártak ennek megfelelően a végére, hanem csak elengedték a férfit.A belgák hivatalos indoklása a terrorista elengedése mellett az volt, hogy nem találtak nála olyan nyomot, ami alapján terrorszervezethez tudták volna kötni. " jelentette be a török köztársasági elnök leszögezve, hogy hiszek abban, hogy ha összefogás lenne a nemzetközi társadalom között, akkor sikert érnének el a terror elleni küzdelemben.



Még több hír