Antalyai lekvárt kapnak a világ vezetői

Az Antalyában tartandó G20 konferenciára érkező vezetők a hagyományos antalyai lekvárokból kapnak ajándékba.

365280
Antalyai lekvárt kapnak a világ vezetői

A lekvárokat előállító cég vezetőségi tanácsának elnöke, Necmi Alpagot az AA hírügynökség tudósítójának elmondta, hogy már több mint 100 éve foglalkoznak lekvárgyártással Antalyában.
A régióban a régi időkben az asszonyok készítettek mintegy 40 különböző féle házi lekvárt, amelyeket most már üzemükben állítanak elő. A G20 országok vezetőinek Antalyában rendezett konferenciája előtt az antalyai kormányzóság és önkormányzat lépett kapcsolatba a lekvárgyártó céggel, és jelezte, hogy a konferencián részt vevő vezetőknek helyi lekvárokból kívánnak ajándékcsomagot összeállítani.
Alpagot elmondta, hogy így került lekvár is a világ vezetőinek Antalya jellemzőit és hagyományait bemutató ajándékdobozba: „Különleges ajándéktégelyeket készítettünk, amelyeket magukkal vihetnek hazájukba. Padlizsán, bergamott és keserű narancs lekvárt is készítettünk. Ha a vezetők tetszését elnyerik az antalyai lekvárok, az országukba is küldhetünk belőlük” - mondta Alpagot.
Hozzátette, hogy már évek óta rendszeresen küldenek lekvárokat több török politikusnak is: „Török vezetőink nagyon szeretik az antalyai lekvárokat. Bízom benne, hogy a világ vezetőinek is ízleni fognak.”


Címkék:

Még több hír