Kik voltak a legidősebb szavazók?

114, 106 és 104 éves választópolgárok is az urnákhoz járultak, hogy leadják szavazatukat a parlamenti választásokon.

362135
Kik voltak a legidősebb szavazók?

Tokat Yeşilyurt kerületében fiával és unokáival él a 115 éves Hüseyin Yavuzkurt, aki családjával érkezett a helyi szavazóirodába, hogy szavazatát leadja a képviselőválasztáson.
Hüseyin bácsi rokonaival együtt gyalog érkezett a Yeşilyurt Középiskolában kialakított 1008. számú szavazóirodába.
Szavazás után elmondta, hogy nagyon sok választást megélt már, és ma is teljesíteni akarta állampolgári kötelességét.
Szavazott a 104 éves Mehmet bácsi is
Siirt Eruh kerületének Gedikkaşar falujában él a 104 éves Mehmet Esen, aki szintén leadta szavazatát a választáson.
Esen rokonai segítségével jött el a 75. Év Általános Iskolában berendezett szavazóhelyiségbe.
Szavazatának leadása után elmondta: reméli, hogy a választás békét, nyugalmat és testvériséget hoz hazájának.
Hangsúlyozta, hogy a törökök és a kurdok ezen a környéken évszázadok óta testvérként élnek egymás mellett, és közös célokért küzdenek: „Ha nem lenne a Korán bölcsessége, nem lenne ez a testvériség sem. Úgy kell tennünk mindent, ahogy azt Mohammed Próféta tanította nekünk. A törökök és a kurdok olyan közel állnak egymáshoz, ahogy a hús tapad a csonthoz” - mondta.
106 évesen szavazott Meryem néni
Rize Güneysu kerületében 78 éves lányával és unokáival él a 106 éves Meryem Baltacı, aki szintén leadta szavazatát november 1-jén.
A Başköy faluban élő Meryem néni unokájával, Mustafával és annak feleségével érkezett a helyi általános iskolában kialakított szavazóhelyiségbe. A szavazóiroda személyzete sietett elé, hogy segítsék őt szavazata leadásában.
Baltacı szavazás után elbeszélte, hogy a múltban igen nehéz körülmények között éltek, de ma már megvan mindenük, amire vágynak. Róla az unokái gondoskodnak, és nem lát hiányt semmiben sem.


Címkék:

Még több hír