Az ILIÁ fő célpontja Törökország

Erdoğan elnök a W20 isztanbuli megnyitóján mondott beszédet.

393417
Az ILIÁ fő célpontja Törökország

Az ILIÁ terrorszervezet öngyilkos merényleteiben az elmúlt időszakban 130 török állampolgár vesztette életét, ami arra utal, hogy a terrorszervezet fő célpontja Törökország, jelentette ki Recep Tayyip Erdoğan török köztársasági elnök.
Erdoğan a G20 keretében rendezett W20 csúcstalálkozó isztanbuli ünnepélyes megnyitóján vett részt.
A köztársasági elnök beszédében súlyosan elítélte, hogy az USA kormánya fegyvereket küld a PYD terrorszervezetnek, és hangsúlyozta: Kétségtelen, hogy a terrorszervezet holnap a fegyvereket könnyedén azok ellen fordíthatja, akiktől tegnap kapta azokat.
„Mindeközben mi kitartunk, ahogy mindig is kitartottunk. Jelenleg a térségben aktív ILIÁ mellett a PYD, a PKK és hasonló terrorszervezetek a rezsimmel együtt a szíriai nép ellen harcolnak. Az ILIÁ által célba vett országok közül Törökország is az elsők között van. A korábbi öngyilkos merényletekben 130 állampolgárunk vesztette életét. Törökország szembeszáll minden terrorszervezettel, bármi legyen is a nevük vagy a céljuk. Ha valaki egyes terrorszervezeteket támogat, mások ellen pedig harcol, az is azt jelenti, hogy a terrorizmus oldalán áll. Az erkölcsös hozzáállás az, ha a terrorral szemben egységes viselkedést tanúsítunk. Egy ilyen, erkölcsös állam nem tehet különbséget a terrorszervezetek között” - hangsúlyozta a török köztársasági elnök.
Erdoğan elnök azt is hozzátette, hogy a terroristák kezében lévő fegyverek a nyugati országokból származnak:
„Az egyik terrorszervezet vezetőinek egyike azt mondta, hogy 50 tonna fegyvert küldtek nekik eddig, és még többet is küldeni fognak. A küldő ország azt mondta, hogy azért adják ezeket a fegyvereket, hogy az ILIÁ ellen harcoljanak. Akkoriban az Al-Nuszra szervezet is az ILIÁ ellen harcolt – ha az egyik szervezetet terroristának tartjuk, a másikat miért nem? Még a terrorszervezetek között is különbséget tesznek” - mondta.
A köztársasági elnök azt is hozzátette: a nyugati országok újra és újra elmondják, hogy Törökország nélkül nem képesek a terrorizmus ellen harcolni, kérdés viszont, hogy akkor miért nem veszik fel Törökországot az Európai Unióba.


Címkék:

Még több hír