Az „autonómia" játéka

Összesen 84 személy, köztük polgármesterek és párvezetők ellen is indult igazságügyi eljárás.

393430
Az „autonómia" játéka

A PKK terrorszervezet vezetőitől származó utasításra a Kelet- és Délkelet-Anatóliában a Demokratikus Térségek Pártja (DBP) önkormányzatai a HDP és a DBP vezetőségének engedelmeskedve, úgynevezett „autonómia” megvalósítására irányuló játékát az elenük indított akciókkal sikerült meghiúsítani.
Az Anadolu Ajansi hírügynökség elemzése szerint kiváltképpen a kelet- és délkelet-anatóliai régióban a főként a biztonsági erők, de civilek ellen is történt támadások július hónapban kezdődtek meg, majd a terrorszervezet egy héttel azután, hogy a suruci robbantást végrehajtotta, kiadta a felhívást, hogy faluról falura, kisvárosról kisvárosra haladva kell a demokratikus önkormányzatot kiépítve a kormány ellen fordítani.
A terrorszervezet ezt a közleményét követően a DBP-hez köthető önkormányzatok, valamint a DBP és HDP vezetőségei akcióba léptek a felhívás megvalósításának érdekében.
Selahattin Demirtaş, a HDP társelnöke október 3-án Németországban tartott beszédében kijelentette, hogy Törökország a parlament nem működik, és úgynevezett „autonómiát” akarnak.
Azt is kijelentette, hogy ez az „autonómia” azt jelenti, a helyi vezetés megerősítésén túl céljuk a vezetés függetlenedése.
A városi és járási vezetők és a pártok társelnökeinek nyilatkozataiban életben tartani próbált „autonómia” fogalma rövid időn belül elkezdett további hullámokat vetni.
A terrorszervezet ifjúsági szárnya, a YDG-H tagjai is próbálták megakadályozni a biztonsági erők tagjainak belépését az „autonómnak” nyilvánított helyekre.
Abban a 4 városban és 15 járásban, ahol a HDP és DBP vezetői úgynevezett „autonómiát” hirdettek, a köztársasági ügyészek vizsgálatokat indítottak, hogy a településeken helyreállítsák a rendfenntartást és véget vessenek a lakossággal szembeni kihágásoknak.
A „PKK/KCK terrorszervezet utasítására az állam függetlenségének meggyengítésére és egységének megbontására irányuló tevékenység” vádjával indított vizsgálat Mardin, Şırnak, Hakkari, Muş, Batman, Ağrı, Bitlis és Van mellett egyéb városokra is kiterjedt. Összesen 84 személy, köztük polgármesterek és párvezetők ellen is indult igazságügyi eljárás.


Címkék:

Még több hír