Recep Tayyip Erdogan a terror ellen szólt Strasbourgban

Recep Tayyip Erdogan török köztársasági elnök hangoztatta, hogy Törökország leckét adott emberiességből Európának.

349596
Recep Tayyip Erdogan a terror ellen szólt Strasbourgban

Recep Tayyip Erdogan török köztársasági elnök közölte, hogy a korábbihoz hasonló elszántsággal folytatják a terrorellenes küzdelmüket. Az  Európai Török Demokraták Szövetség által a brüsszeli Stefanie téren szervezett "Egység, Nyugalom, Szeretet, Béke Találkozója" alkalmából Recep Tayyip Erdogan török köztársasági elnök kiemelte, hogy Törökország leckét adott emberiességből Európának és a világnak azzal, hogy 2 millió menekültet befogadott Szíriából és Irakból, pedig Európa közel 250 ezer menekültet. Törökország 7,5 milliárd dollárt költött a menekültek ellátásáért, pedig a nemzetközi támogatás értéke, amelyet kapott Törökország, 419 millió dollár. Erdogan tette fel azt a kérdést, hol vannak azok, akik elfogadták az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát

Recep Tayyip Erdogan török köztársasági elnök a franciaországi Strasbourgban a "Többmillió Lélek, Egy Hang A Terror Ellen" címmel szervezett terrorizmus ellenes rendezvényen is bírálta az európai országokat, és azokat is, akik fegyverekkel és bombákkal fenyegetik Törökországot. Recep Tayyip Erdogan minden alkalomból hangsúlyozta, hogy senki ne merjen elhinteni a viszály magvait Törökországban, hiszen senkinek nincs elég ereje ahhoz. 




Címkék:

Még több hír