Az ILIÁ a legnagyobb veszély a muszlim civilizációra

Ahmet Davutoğlu miniszterelnök szerint az ILIÁ jelenti a legnagyobb veszélyt a muszlim civilizációra

340089
Az ILIÁ a legnagyobb veszély a muszlim civilizációra

Ahmet Davutoğlu török miniszterelnök a múlt héten szólalt fel a Bilkent Hotelben rendezett Kerületi Muftik 31. Tanácskozásán.
A tanácskozáson Mehmet Görmez, A Vallásügyi Igazgatóság elnöke ismertette az 5 napirendi pontot. A miniszterelnök elmondta, hogy a pontok, amelyek összefüggnek egymással, és mind részét képezik egy hatalmas mértékű problémának.
„Az Iszlám világnak olyan konfliktusokkal, szenvedéssel és mészárlással kell szembenéznie, amelyek az Iszlám szerint teljes mértékben jogsértőek, és összeegyeztethetetlenek az Iszlám vallási előírásaival. Ezért Törökország nemcsak a globalizáció okozta problémákkal szembesül, hanem olyan kihívásokkal is, amelyeket az Iszlám világban egy példaértékű, Iszlám szerinti életmód és a globálisan elfogadott életforma közös értékei alapján létrehozott megoldás segítségével lehetséges megoldani. Azok, akik ebben a nehéz időszakban helyesen viselkednek, akik ezekben az időkben kiállnak az erkölcsi értékek és az emberi méltóság mellett – ők lesznek azok, akik az elkövetkező évszázadokat felépítik!” - mondta a török miniszterelnök.
Davutoğlu utalt arra, hogy a keresztes hadjáratok idején terjedt el a szélsőséges felfogás az Iszlám világában:
„Ahogy Dzselaleddin Rúmi is azt mondta a mongol hódítások idején, a muszlimok közötti felekezeti harcok időszakában: 'Jöjj hét, bárki is legyél!', úgy napjainkban is ugyanerre a hívásra van szükség. A muftiknak, a vallástudósoknak az Iszlám világ minden sarkában hívniuk kell az embereket: jöjjenek az egyistenhitre, jöjjenek az emberi méltóság tiszteletére, jöjjenek a békére! Eljött az idő, hogy az Iszlám világ minden sarkában így emeljük fel a szavunkat.”
A török miniszterelnök azt is hangsúlyozta, hogy jelenleg az Iszlám világra, a muszlim civilizációra a legnagyobb veszély, fenyegetést az ILIÁ terrorszervezet jelenti:
„Eljött, sőt, talán már el is múlt a megfelelő idő, hogy a muszlim világ vallástudósai összefogjanak ez ellen a pusztító jelenség ellen! A szélsőségesség, a múltbéli elvakultság ellen fel kell lépniük a szunnitáknak és a síitáknak is, és az Iszlám minden tudását képviselő iskoláknak egyesíteniük kell erőiket. Ma az ILIÁ jelenti a legnagyobb fenyegetést a muszlim civilizáció ellen! Ők az Iszlám olyan hamis, semmilyen módon nem érvényesíthető értelmezését propagálják világszerte, amellyel megmérgezik ifjainkat, megmérgezik a népünket! Különösképpen a közösségi média oldalain hangoztatott hazug szlogenjeikkel vezetik félre a fiatalokat, és megengedettnek tüntetik fel előttük azt, hogy más muszlimokat mészároljanak le. A legnagyobb próbatétel számunkra az, hogy képesek vagyunk-e szembeszállni az ilyen, az emberi értelemmel és méltósággal összeegyeztethetetlen irányzatokkal. Össze kell fognunk, kezet kell nyújtanunk egymásnak. Elsősorban a muftikhoz fordulok most: minden vallástudósnak, minden vallási tisztségviselőnek az ország minden táján szembe kell helyezkednie ezekkel a szélsőséges irányzatokkal, és fel kell karolniuk a fiatalokat! Minden lehetőséget, minden pillanatot ki kell használnunk arra, hogy a helyes vallásértelmezést alakítsuk ki az emberek gondolkodásmódjában” - mondta a miniszterelnök.


Címkék:

Még több hír