Törökország nem maradhat közömbös a terrorveszéllyel szemben

Erdoğan elnök telefonon tárgyalt az iráni miniszterelnökkel

317405
Törökország nem maradhat közömbös a terrorveszéllyel szemben

Recep Tayyip Erdoğan török köztársasági elnök telefonon tárgyalt Haszan Ruhani iráni köztársasági elnökkel.
A Köztársasági Elnöki Hivatal tájékoztatása szerint a tárgyalás során Erdoğan tájékoztatta Ruhanit a terrorizmus, elsősorban az ILIÁ és a PKK elleni legújabb hadműveletekről.
Erdoğan felhívta a figyelmet arra, hogy a szíriai válság és bizonytalanság kedvezőtlenül befolyásolja a szomszédos országokat is, és Törökország nem maradhat közömbös a nemzet biztonsága ellen irányuló terrorfenyegetés iránt.
Elmondta, hogy Törökország az ENSZ Alapszabályának 51. pontjában foglalt törvényes jogát használja az önvédelemre, és a megtett lépésekről az ENSZ Biztonsági Tanácsát és a NATO Tanácsát is tájékoztatták.
Az iráni elnök kifejezte mély szomorúságát a terrortámadások áldozatai miatt, és részvétét nyilvánította Erdoğan elnöknek és az egész török népnek.
A két vezető gondolatcserét tartott a térségi fejleményekkel kapcsolatban is.
Erdoğan elnök emlékeztette iráni kollégáját arra, hogy amíg Aszad hatalmon van, Szíriában nem fog megvalósulni a béke és az egyensúly. Az iráni miniszterelnök hangsúlyozta, hogy még ha egyes témákban nem egyezik is a véleményük, akkor is fontos a kétoldalú kapcsolat megerősítése országaik között.


Címkék:

Még több hír