Nyolcszáz éve hagyomány a szabadtéri ima

Konyában napjainkban is használják a szeldzsuk birodalom idején a katonák számára kialakított szabadtéri imahelyet

379242
Nyolcszáz éve hagyomány a szabadtéri ima

Nyolcszáz évvel ezelőtt a szeldzsuk birodalom katonái számára alakították ki a Musalla szabadtéri imahelyet, ahol az ünnepi imákat tartották, esőért fohászkodtak, valamint a sereg kiindulási és megérkezési pontjaként is szolgált háború idején.
Az anatóliai szeldzsukok idejéből fennmaradt egyik legrégibb imahelyen már 800 éve imádkoznak a hívők a szabad ég alatt, különösen a forró, nyári hónapokban.
Az imahely a hősi halottak temetőjének közelében, árnyékos, ligetes területen fekszik. Mint minden évben, idén Ramadánban is összegyűlnek a hívők a ramadáni éjszakai imákra, hogy életben tartsák a szabadtéri imák nyolc évszázados hagyományát.
A Szeldzsuk Egyetem (SÜ) kommunikáció szakának oktatója, Dr. Caner Arabacı az AA hírügynökség riporterének elmondta, hogy Konya a szeldzsuk birodalom idején elfoglalt legelső városok közé tartozik. A meghódított városba tízezrével érkeztek a katonák, akik feleségüket és gyermekeiket is magukkal hozták, és mivel akkor még nem épült egyetlen vallási célú épület sem a városban, a szabad ég alatt végezték el imáikat.
Hozzátette, hogy a szabadtéri imahelyen végzett imák hagyománya mind a mai napig fennmaradt: „Városunkban évszázadok óta él a szabadtéri imák hagyománya. Az emberek a füvön végezték az imákat, ez a hagyomány rengeteg anatóliai városban fennmaradt. Az imafülke helyére egy nagy követ helyeztek, amely egy kicsit magasabban volt, mint a gyülekezet többi része, az imádkozók ez mögött helyezkedtek el. A szabadtéri ima hagyománya később is fennmaradt, amikor már felépültek a mecsetek is. Nemcsak a szeldzsuk birodalom idején, hanem az oszmán időszakban is folytatódtak ezek az imák, ahogy a mai napon is Ramadánban összegyűlnek itt a hívők az éjszakai imákra.”


Címkék:

Még több hír