Megnyílt a föld Konyában

Karapınar kerületben egy szántóföldön hatalmas kráter keletkezett.

310967
Megnyílt a föld Konyában

Karapınar kerületben 20 méter átmérőjű, 6 méter mély kráter keletkezett egy szántóföldön.
A lyuk egy parlagon hagyott szántón keletkezett, és igencsak megrémítette a helybélieket. Karapınar önkormányzatának szakemberei megvizsgálták a területet, majd a balesetek megelőzése végett körbekerítették a krátert.
A földben nyílt lyuk körülbelül 20 méter széles és 6 méter mély.
A szántó tulajdonosa, Cengiz Aydemir az AA hírügynökségnek elmondta, hogy a földjén dolgozott, amikor meglátta a felszálló port: „Először megéreztem a szelet, aztán egyszer csak beomlott a föld. Nagyon megijedtem. A lyuk nagyon széles, nem is mertem közelebb menni hozzá. Félünk, de muszáj kijönnünk s földre dolgozni, nem hagyhatjuk a termést.”
Az egyik helyi lakos, Adem Aydemir szerint Karakuyuban az elmúlt 2 évben 4-5 kráter is nyílt a földben: „Félünk, nem tudjuk, mikor történik valami. Ha épp akkor nyílik meg a föld, amikor valaki dolgozik a határban, bele is zuhanhat. Pedig olyan mély, az alja, mint egy barlang, nem is látszik.” - mondta.
Karapınarban legutóbb Kanglıargaç környékén nyílt meg a fölt, akkor egy 3,5 méter átmérőjű és 3 méter mély kráter keletkezett.


Címkék:

Még több hír