Acehben épített árvaházat az IHH

A 2004-es cunamiban elárvult leánygyermekek számára építettek árvaházat Acehben.

298706
Acehben épített árvaházat az IHH

A törökországi központú nemzetközi segélyszervezet, az IHH a 2004-ben pusztító cunami során elárvult leánygyermekek számára épített árvaházat Acehben. Az árvaház lakóinak egészen az egyetem befejezéséig minden szükségletét fedezik.
Az árvaház egyik korábbi felelőse, Reşat Başer az AA hírügynökségnek elmondta, hogy a projektet a 2004-es cunamiban elárvult leánygyermekek érdekében indították el: „Az árvaház alapítása után 70 árva kislány került ide. Később, mikor ők felnőttek, és a saját életüket kezdték élni, más kislányok jöttek a helyükre. Aztán elkezdtük fogadni azokat, akik a térségben zajló harcok miatt maradtak árván. Jelenleg 86 acehi lányról gondoskodunk.”
Başer elmondta, hogy az árvaházba fiatalon bekerülő kislányok minden szükségletéről gondoskodnak: az alapítvány egészen az egyetem elvégzéséig fedezi költségeiket. Még a férjhez menő lányokat is segítik egy kis anyagi támogatással.
Az 5.000 négyzetméteres területen alapított Isztanbul Árvaházban van konyha, étkező, könyvtár, számítógéplabor mellett mecset, tornaterem, közös helyiségek és vendégház is.
Napközben a lányok a Banda Açei iskolában tanulnak. A tanítás végeztével hazatérnek az árvaházba, ahol az Alapítvány tanáraitól angol és arab nyelv mellett varrást és egyéb kézimunkát is tanulnak.
Az IHH az iskolában jól teljesítő lányok egyetemi tanulmányait több országban, elsősorban Törökországban is támogatja.


Címkék:

Még több hír