Turistákat mentettek a Nemrut-hegyről

A csendőrség és a polgári védelem mentette meg a Nemrut-hegyen rekedt turistákat.

250247
Turistákat mentettek a Nemrut-hegyről

A csendőrség és a polgári védelem csapata mentett meg egy turistacsoportot a Nemrut-hegyről.
A Kahta kerületben található, 2206 méter magas Nemrut-hegyre vezető út lefagyott, így a csendőrség és a polgári védelem emberei hozták le onnan a turistákat.
A tájékoztatások szerint a turistacsoport a naplementét akarta megnézni a hegyről, de a sötétség beálltával az út lefagyott, autójukon pedig nem volt hólánc, így nem tudtak lejönni a hegyről.
Értesített a polgári védelmet és a csendőrséget, akik éjszaka a turisták után mentek a hegyre, hóláncot tettek az autóikra, és biztonságos helyre vitték őket.
A szállodába vitt turisták közül többen megbetegedtek, így a csoport öt, 4 és 61 év közötti tagját orvosi kezelésben kellett részesíteni.
Az UNESCO Világörökség-listáján is szereplő Nemrut-hegyen, amelyet a világ nyolcadik csodájának is tartanak, éppen a múlt hét során nyitották meg ünnepélyes keretek között a turistaszezont.


Címkék:

Még több hír