"Minden ifjú, aki ebben a földben nyugszik, a mi fiunk…"

Erdoğan köztársasági elnök felszólalt a Gallipoli Ütközet 100. évfordulójára rendezett ünnepségen.

249489
"Minden ifjú, aki ebben a földben nyugszik, a mi fiunk…"

Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök beszédet mondott a Gallipoli Ütközet 100. évfordulójára rendezett ünnepségen.
„Ezen a kis félszigeten, az itt nyugvó több százezer ifjú nemes emléke előtt mindannyiunk nevében szeretném megerősíteni azt az elhatározásunkat, hogy békét, nyugalmat és jólétet hozzunk az egész világ számára” – mondta a köztársasági elnök.
„Minden ifjú, aki ebben a földben nyugszik, többé már nem a mi vendégünk, hanem a fiunk. Itt, a mai napon nem csak egy bizonyos nemzet veszteségeiről emlékezünk meg, hanem minden katonáról, aki az életét adta ezen a földön. Megemlékezésünk az összes, csaknem félmillió fiatalért szól, akik ebben a földben nyugszanak…”
Erdoğan hangsúlyozta, hogy Çanakkale befogadó közege példát jelent az egész világ számára: „Azt kívánom, hogy a közös veszteségek, a közös fájdalom ne újabb ellenségeskedést szüljön, hanem Çanakkale szolgáljon a barátság, a szeretet, a béke eszközéül az egész társadalom és az egész világ számára. Ebben rejlik a terrorizmus, a rasszizmus, a kirekesztés, az iszlamofóbia és mindenfajta gyűlölet orvossága.”


Címkék:

Még több hír