Az EP elnöke felhívta Davutoğlut

Az Európa Parlament elnöke telefonon tárgyalt a török miniszterelnökkel.

240279
Az EP elnöke felhívta Davutoğlut

Ahmet Davutoğlu telefonon tárgyalt az Európa Parlament (EP) elnökével, Martin Schultz-cal. Elmondta, hogy az EP 1915-ös eseményekkel kapcsolatos határozata nemcsak a Törökország-EU viszonyt befolyásolhatja hátrányosan, hanem visszavetheti a Törökország és Örményország közötti közeledésre irányuló erőfeszítéseket is.
A török miniszterelnök kijelentette, hogy Törökország elutasítja az EP döntését.
A miniszterlenöki hivatalból származó források szerint az EP elnöke csütörtökön hívta fel a török miniszterelnököt.
Schultz közölte, hogy az EP a határozatot egy olyan ülésen fogadta el, amelyen ő maga nem volt jelen, személy szerint ő ismeri Törökország hozzáállását a témához, és megérti a reakcióját is.
A tárgyalás során Davutoğlu erős kifejezésekkel reagált az EP döntésével kapcsolatban, és elmondta, hogy ez a hozzáállás, amely a történelmet politikai célokra használja fel, nemcsak a Törökország-EU viszonyt befolyásolhatja hátrányosan, hanem visszavetheti a Törökország és Örményország közötti közeledésre irányuló erőfeszítéseket is. Azt is hangsúlyozta, hogy Törökország nem fogadja el az EP határozatát.
Davutoğlu hangsúlyozta, hogy ha az európai partnerek nem képesek őszinték és jószándékúak lenni a török-örmény kapcsolatokban való részvételük közepette, akkor ne szóljanak bele Törökország és Örményország, valamint az örmény diaszpóra közötti párbeszédbe. Az a török javaslat, hogy nevezzenek ki egy független történelmi bizottságot az 1915-ös események kivizsgálására, nem talált kedvező fogadtatásra, pedig az igazság felderítése és a valóságnak megfelelő konszenzus elérése csak a kölcsönös erőfeszítések bátorításával lehetséges.
Davutoğlu miniszterelnök azt is kiemelte, hogy az Európában és környékén zajló politikai válság ellenében az európai és török intézményeknek a lehető legnagyobb mértékben együtt kellene működniük, és ebben az időszakban az EP alaptalan döntése súlyos károkat fog okozni.


Címkék:

Még több hír