Véradókampányt indított a török posta

A PTT Vezérigazgatósága által indított véradókampányban tízezernél is többen adtak eddig vért.

279077
Véradókampányt indított a török posta

A török posta, a PTT Vezérigazgatóságának írásos közleménye szerint a 2010-ben a PTT és a Török Vörös Félhold szervezet közösen indított véradókampányt, hogy hozzájáruljon a török egészségügy vérigényéhez.
A hivatalos szervek társadalmi felelősségvállalásának keretében indított kampány során tájékoztatták a szervezet dolgozóit, és továbbra is folytatják a tájékoztató munkát a véradással kapcsolatban, hogy népszerűbbé, elfogadottá és megszokottá tegyék dolgozóik körében.
Az idei évben a véradás első üteme március 23-án, hétfőn zajlott, amikor a PTT Vezérigazgatóságának épületében egész nap, 10 és 17 óra között lehetett vért adni.
A kampány keretében eddig 13.721 személy adott vért, de a kezdeményezés célja az, hogy rendszeres véradók számát még tovább növeljék.


Címkék:

Még több hír