Máltára utazott a török külügyminiszter

A máltai miniszterelnök fogadta a külügyminisztert, aki a török katonai temetőt is meglátogatta.

257603
Máltára utazott a török külügyminiszter

Mevlüt Çavuşoğlu török külügyminiszter hivatalos látogatásra utazott a Máltai Köztársaság fővárosába, Vallettába.
A külügyminisztert a máltai miniszterelnök, Joseph Muscat fogadta. A miniszterelnöki hivatal épületében tartott tárgyalás a sajtófotózást követően a sajtónyilvánosság kizárásával, zárt ajtók mögött zajlott.
A Török Külügyminisztérium forrásai szerint a tárgyalás keretében a tárgyaló felek egyetértettek abban, hogy szükséges lenne a két ország közötti 1,1 milliárd dolláros kereskedelmi forgalom további bővítése. Ezen kívül a tájékoztatások szerint a tárgyalás során szó esett térségi kérdésekről, elsősorban a líbiai konfliktusról, valamint Irak, Szíria és az ILIÁ terrorszervezet témájáról, valamint Törökország uniós csatlakozásáról is.
Çavuşoğlu a tárgyalást követően meglátogatta a városban található török katonai temetőt, és koszorút helyezett el a hősi halottak emlékére.
A török külügyminisztert és a kíséretében lévő küldöttséget a tiszteletadást követően házigazdáik tájékoztatták a katonai temető történetéről.


Címkék:

Még több hír