Magyar iskola felújítását támogatja a TIKA

A TIKA végzi a budapesti Városmajori Gimnázium földrajz szaktantermének felújítását és átépítését.

236418
Magyar iskola felújítását támogatja a TIKA

A Török Együttműködési és Koordinációs Ügynökség (TIKA) vállalta magára a budapesti Városmajori Gimnázium földrajz szaktantermének felújítását és átépítését.
Az elkészült új szaktantermet ünnepélyes keretek között adták át a tanároknak és diákoknak. Az ünnepségen Mevlüt Çavuşoğlu török külügyminiszter felesége, Hülya Çavuşoğlu is részt vett.
Az ünnepélyes megnyitó vendégei között ott volt még a Török Köztársaság budapesti nagykövete, Şakir Fakılı felesége, Behiye Fakılı, a TIKA magyarországi megbízottja, Pınar Özcan és több, Magyarországon élő török üzletember is.
A megnyitón Hülya Çavuşoğlu mondott beszédet, amelyben kifejezte boldogságát és büszkeségét a TIKA munkája miatt. Hangsúlyozta, hogy az utóbbi 10 hónapban a TIKA Magyarországon, elsősorban Budapesten rengeteg munkát végzett kulturális, egészségügyi és oktatási területeken, és köszönetet mondott mindenkinek, aki hozzájárult ezekhez az erőfeszítésekhez.
Az ünnepséget követően Hülya Çavuşoğlu ajándékokat adott át az iskola tanárainak és diákjainak.


Címkék:

Még több hír