Bartók Béla emlékhét Isztambulban február 23. és 28. között

Áprilisban pedig Ankarában rendeznek majd Bartók-emlékhetet

236984
Bartók Béla emlékhét Isztambulban február 23. és 28. között

   Az Isztambuli Magyar Intézetben filmvetítéssel kezdődött a Bartók Béla emlékhét.

   A Magyar Intézet és az Isztambuli Magyar Főkonzulátus szervezésében megvalósuló rendezvényeken Sezgin Türk Béla Bartók című, 1936-ban készült 52 perces filmjét vetítették le.

   Kedden este szintén  Yılmaz Atadeniz"Béla Bartók’un izinde" című filmjét vetítették le.

   Csütörtökön különböző előadásokra kerül majd sor a Boğaziçi Egyetemen, este pedig Medgyesi Zsolt Bartók, Liszt és Mozart műveket ad elő.

   Az emlékhét szombat este Kobzos Kiss Tamás és Erdal Şalikoğlu koncertjével fejeződik be.

   A törökországi Osmaniye-ben 2010-ben nyílt Bartók Béla múzeum.
   Ez év áprilisában Ankarában is lesz a Bartók Béla emlékhét.

   A Hacattepe Egyetemen április 24-én kezdődő emlékhéten Madaras Gergely, Rajk Judit, Borbély László, Rácz József, Sándor László, Tornyai Péter, Zétényi Tamás, Moog Ildikó, Jaróka Jolanta stb. ismert magyar és török művészek lépnek fel.

 


Címkék:

Még több hír