Törökország támogatja a terrorellenes küzdelmet

Ahmet Davutoğlu miniszterelnök telefonon tárgyalt az iraki köztársasági elnökhelyettessel és a miniszterelnökkel

227312
Törökország támogatja a terrorellenes küzdelmet

A Miniszterelnöki Hivatal tájékoztatása szerint Davutoğlu miniszterelnök Osama Najafi elnökhelyettessel az iraki biztonsági kérdésekről és a politikai folyamatról tárgyalt. Hangsúlyozta, hogy az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) terrorellenes közdelemben félre kell tenni az etnikai és felekezeti különbségeket, és hozzátette: Törökország támogatja Irakot a küzdelemben.

A tárgyalás során szóba került az is, hogy Iraknak a felekezeti alapú milíciák helyett területi alapon, az egyes kerületekben kellene nemzeti gárda egységeket létrehoznia, ami fontos szerepet játszhatna a biztonság létrehozásában.

Davutoğlu miniszterelnök Najafival folytatott tárgyalás kitért még arra, hogy Törökorszég szempontjából rendkívül fontos Irak egysége és biztonsága, és továbbra is támogatja a terrorizmusellenes küzdelmet. Egyben meghívta Najafit Törökországba is, hogy részletesebben tárgyalhassanak a témáról.

Davutoğlu tárgyalt a iskai miniszterelnökkel, Haydar al-Ibadival is, aki tájékoztatta őt az Irakban a biztonság terén elért fejlődésekről. Hangsúlyozta, hogy mennyire fontos Törökország támogatása annak érdekében, hogy a különböző iraki etnikai és felekezeti csoportok között hatékony együttműködés alakuljon ki.

Davutoğlu megismételte, hogy mennyire fontos Irak egysége és biztonsága Törökország szempontjából, ugyanakkor elmondta, hogy az aggodalomra okot adó szunnita és kurd viszony rendezésére lenne szükség.

Davutoğlu ismertette azt a nemzeti gárda egységek létrehozására vonatkozó javaslatot, amely kritikus fontosságú lenne az iraki biztonság szempontjából, és hangsúlyozta, hogy ezek kialakításában Törökország továbbra is együttműködik mind a központi kormánnyal, mint a kurd vezetéssel.

 


Címkék:

Még több hír