Technikai felszerelést küld a TIKA Ukrajnába

Technikai berendezésekkel támogatja a TIKA az ukrán Ombudsmani Irodát.

213708
Technikai felszerelést küld a TIKA Ukrajnába

A Török Együttműködési és Koordinációs Bizottság (TIKA) írásos közleménye szerint az ukrán parlament emberi jogi irodájának projektje támogatásának keretében technikai berendezéseket, például számítógépeket, szervereket, nyomtatókat, szkennereket, kamerákat küld Ukrajnába.
Valeriya Lutkovska ukrán ombudsman köszönetét fejezte ki a TIKA együttműködéséért és támogatásáért. Elmondta, hogy az ombudsmani weboldalakat a TIKA támogatásával fogják létrehozni és fenntartani.
A TIKA ukrajnai koordinátora, Hacı Bayram Bolat elmondta, hogy egész Ukrajnában, elsősorban Krímben folytatnak fontos fejlesztési projekteket, és rendkívül fontosnak tartják az emberi jogok képviseletében fontos szerepet betöltő ombudsmani iroda támogatását.
Miután a beszédek elhangzottak, összefoglaló hangzott el az ombudsman és megbízottjainak tevékenységeiről, amelyek között kiemelkedő helyet foglal el a civil szervezetekkel való együttműködés, a nemzetközi megelőző mechanizmusok alkalmazása, az emberi és gyermekjogok képviselete, az esélyegyenlőség támogatása, a személyiségi jogok és adatok védelme, és még számos hasonló kérdés.


Címkék:

Még több hír