A külügyminisztérium elítélte a gyilkosságot

A török külügyminisztérium elítélte a jordániai pilóta megölését

211958
A külügyminisztérium elítélte a gyilkosságot

A török Külügyminisztérium írásos közleményben ítélte el Muadh al-Keszaszibe jordániai pilóta kivégzését. Az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) terrorszervezet az elmúlt héten végezte ki a túszul ejtett pilótát.

A Külügyminisztérium közleménye hangsúlyozta, hogy Törökország minden erejével Jordánia és a nemzetközi közösség mellett áll a terrorizmus elleni küzdelemben.

A Minisztérium kiemelte, hogy mély szomorúsággal és megrendüléssel fogadták a pilóta kivégzésének hírét.

„Törökország mélyen elítéli ezt a mindenféle emberi értéktől távol álló, aljas bűntettet, Keszaszibe családjának, a testvéri Jordán Királyságnak és Jordánia népének pedig őszinte részvétét nyilvánítja” – áll a közleményben.

 


Címkék:

Még több hír