"Az Európai Unió soha nem volt őszinte"

Az ügy megítélése a történészek feladata

202808
"Az Európai Unió soha nem volt őszinte"

Az örmény állításokra utaló köztársasági elnök hangsúlyozta, hogy az örmény diaszpóra mindig zsákutcába sodorja a folyamatot.
“Nem ismerjük el soha azt, miszerint törökök 1915-ben állítólag lemészárolták az örményeket. Ha lehetnek tejesen őszinték és nyíltak, rendelkezésükre bocsátjuk archívumainkat. Az ügy megítélése a történészek feladata” így fogalmazott a török köztársasági elnök.
Erdoğan a görögországi választások eredményeire vonatkozóan azonban annak adott hangot, hogy a Szélsőbaloldali Koalíció(Syriza) győzelme mérföldkő lesz, ami új alapokat teremt az országban. Jól kell kihasználnia ezt az alkalmat Alexis Tsipras, a Syriza vezetőjének.
Erdoğan köztársasági elnök a török-görög viszonyok kapcsán elmondta: szándékunkban áll egyre fejleszteni a kétoldalú viszonyokat.
A Törökország Európai Unióhoz való csatlakozási folyamatáról is beszélt a köztársasági elnök.
“Az Európai Unió soha nem volt őszinte. Remélem, hogy a következő hónapokban újabb fejezetek megnyitására is lehetőség kínálkozik.” jelentette be a török köztársasági elnök.
A Charlie Hebdo szatirikus hetilap elleni támadás ügyévek kapcsolatban közölte, tudják, hogy annak ellenére, hogy Benjámin Netanjahu izraeli kormányfőt nem hívták meg a párizsi felvonulásra, mégis ott volt a terror elítéléséért.
“A terrornak nincs helye egyetlen vallásban sem! A barbárság saját maga a terror.” így fogalmazott a köztársasági elnök a TRT-nek adott interjújában.


Címkék:

Még több hír