Türkmenisztánba látogat a török külügyminiszter

Mevlüt Çavuşoğlu külügyminiszter január 28-án Türkmenisztánba látogat

195577
Türkmenisztánba látogat a török külügyminiszter

Mevlüt Çavuşoğlu hivatalos látogatásra utazik Türkmenisztánba, hogy részt vegyen Törökország-Azerbajdzsán-Türkmenisztán külügyminisztereinek fórumán.

A Külügyminisztérium írásos közleménye szerint Çavuşoğlu január 28-án utazik Türkmenisztánba, és január 29-én vesz részt a háromoldalú fórumon.

A közlemény szerint a látogatás keretében szóba kerülnek az országok együttműködésének témakörén túl a nemzetközi és térségi események, valamint gondolatcserét tartanak a nemzetközi és regionális fejlesztésről is.

Korábban 2014 májusában került sor a három ország külügyminisztereinek találkozójára az azeri fővárosban, Bakuban, ahol elsősorban energiaügyi és közlekedési kérdésekről, emellett pedig a három ország együttműködéséről, fejlesztéséről, valamint nemzetkögi és regionális eseményekről esett szó.

 


Címkék:

Még több hír