Tovább segít a TIKA

A TİKA segélyszállítmányokkal segíti Mianmar népét

151991
Tovább segít a TIKA

A Török Együttműködési és Koordinációs Ügynökség (TIKA) és a Miniszterelnöki Hivatal Katasztrófavédelmi igazgatósága (AFAD) Mianmar Arakan tartományának elsősorban muszlim lakosságának juttatott el élelmiszerből, ruházat cikkekből és papírárúból álló segélyszállítmányt.
A TIKA írásos közleménye szerint az arakani segélyprojekt keretében mintegy 600.000 emberhez jutnak el a segélyszállítmányok, amelyeket két, egyenként 1600 bruttóregisztertonnás teherhajó szállít Araka fővárosába, Sitwébe. A szállítmányban főként alapvető élelmiszerek, férfi és női ruhák, papír-írószer és még számos már árucikk is található.
A segélyt elsősorban a fővárostól 20 kilométerre található Rohingya menekülttáboraiban fogják szétosztani, ezen kívül a nagyrészt muszlimok lakta környékbeli kerületekben és kisvárosokban. A szervezés a helyi, arakani szervezetek és a TIKA közös munkája.
A közlemény felhívja a figyelmet arra is, hogy a menekülttáborokban mintegy 300.000 ember küzd nap mint nap az éhezéssel, akik számára ez a szállítmány a túlélést jelentheti. A helyi vezetők köszönetet mondtak a TIKA és az AFAD segítségéért.
A helyi vezetők azt is közölték, hogy az ENSZ mianmari élelmiszersegély programja keretében egyre kevesebb élelmiszer érkezik, ezért éheznek a menekülttáborok lakói.
A táborokban és a környékbeli településeken élő muszlim közösségek örömmel fogadják Törökország segítségét.


Címkék:

Még több hír