Vak kislány volt a miniszterelnök vendége

Davutoğlu miniszterelnök egy vak kislányt látott vendégül az AKParti ülése után

136041
Vak kislány volt a miniszterelnök vendége

Ahmet Davutoğlu török miniszterelnök az AKParti ülése után a Konyából érkezett, 9 éves Elmas Gürpınarral beszélgetett el.
A miniszterelnök egy játékbabát ajándékozott kis vendégének, aki köszönetként a miniszterelnöknek ajándékozta a nála lévő cukorkákat.
Amikor Davutoğlu megkérdezte a kislánytól, hogy mi szeretne lenni, ha felnő, ő azt felelte: „Háfiz (olyan ember, aki kívülről megtanulja az egész Koránt). Majd idejövök, és neked is recitálok a Koránból!” Azt is elmondta a miniszterelnöknek, hogy szerinte a vakok sokkal okosabbak, mint a látók, a miniszterelnök pedig egyetértett vele, biztosítva a kislányt, hogy ő különösen okos.
„És azt tudod, hogy hol van az igazi szem?” – kérdezte Davutoğlu Elmast, aki azt felelte: „Persze. Az igazi szem a szívben van”
„Igazad van, nagyon okos vagy. Én ismerek olyan embereket, akik azt hiszik magukról, hogy látók, pedig valójában nem látnak semmit. És találkoztam olyanokkal, akikről azt hinnéd, hogy vakok, pedig mindent látnak. Te is ilyen vagy, te is látsz mindent” – mondta Davutoğlu a kislánynak.
Amikor a miniszterelnök felvetette Elmasnak, hogy ha felnő, országgyűlési képviselő is lehetne, a kislány azonnal rávágta: „Jó! Akkor majd együtt dolgozhatunk veled…”


Címkék:

Még több hír