Húsz bányász rekedt a föld alatt Törökországban

A hírek szerint 20 bányászt zárt a bánya mélyébe a betörő víz

173420
Húsz bányász rekedt a föld alatt Törökországban

Anatólia középső részén, a Konyától mintegy 100 kilométerre délre fekvő Karaman Ermenek kerületében víz tört be egy tárnába, a tájékoztatások szerint 20 bányász a föld alatt rekedt.

Karaman kormányzója, Murat Koca elmondta, hogy a föld alatt felgyülemlett víz betört a bányába, és elöntötte a munkaterület egy részét. Az érintett területen 20 munkás a föld alatt rekedt, a katasztrófa a többi tárnát nem érinti. A bányászok több mint 40 fős csapata dolgozott a föld alatt, a többieket sikerült kihozni. A Miniszterelnöki Hivatal Katasztrófavédelmi Igazgatóságának (AFAD) csapata és a bányászati felügyelőség csapata is a helyszínre ment. Hamarosan ide érkezik Lütfi Elvan közlekedési, tengerészeti és hírközlési miniszter, valamint az energiaügyi és természetes erőforrásokért felelős miniszter, Taner Yıldız is.

A magántulajdonban lévő bányához nagy számban érkeztek a tűzoltóság és a mentők csapatai, valamint kutató- és mentőcsapatok is.

Az AFAD elnöke, Fuat Oktay is a területre indult, hogy a mentési munkálatokat irányítsa. Az első tájékoztatások szerint az AFAD 70 fős csapata kezdte meg a mentési munkálatokat.

Isztanbul önkormányzata a helyszínre küldi az AHTAPOT elnevezésű speciális munkagépet, amely óránként 540 ezer liter víz kiszivattyúzására képes.

Emellett Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök telefonon beszélt Karaman kormányzójával, részletes tájékoztatást kért, és meghagyta, hogy a bánya mélyén rekedt munkások megmentésére minden lehetséges eszközt használjanak fel.

 


Címkék:

Még több hír