Emine Erdoğan fogadta a világ árváit

Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök felesége, Emine Erdoğan fogadta a 6. Nemzetközi Gyermektalálkozóra érkező árva gyermekek csoportját.

160582
Emine Erdoğan fogadta a világ árváit

A Köztársasági Elnöki Hivatal internetes oldalán megjelent tájékoztatás szerint Emine Erdoğan a Köztársasági Palotában rendezett ebéden találkozott a gyerekekkel.
A gyermekek, akik között vannak az Erdoğan család által támogatott árvák is, országuk hagyományos népviseletében érkeztek az ebédre. Emine Erdoğan elbeszélgetett a vendégségbe érkezett tanzániai, libanoni, jemeni, szíriai, bosznia-hercegovinai és pakisztáni gyerekekkel.
A szíriai Haitham két évvel ezelőtt, a háborúban vesztette el édesapját, jelenleg egy törökországi menekülttáborban él. A táborban jár iskolába is, ahol törökül is tanulnak. Elmondta, hogy szeretne minél előbb folyékonyan beszélni törökül.
Az Erdoğan család által támogatott egyik árva, az édesapját 5 évvel ezelőtt elvesztett tanzániai Raya édesanyjával és 5 testvérével él egy zanzibári faluban. Amikor Emine Erdoğan a jövőre vonatkozó terveiről kérdezte, a 10 éves Raya azt felelte: ha felnő, tanárnő szeretne lenni.
A találkozóra Törökországból is érkeztek gyerekek, a trabzoniak hagyományos népviselete különösen nagy feltűnést keltett.
A civil szervezetek képviselői tájékoztatták Emine Erdoğant a gyermekek érdekében végzett munkájukról és az oktatás szervezéséről. Emine Erdoğan hangsúlyozta, hogy az árva gyermekek nem bizonyos szervezetek, hanem az egész társadalom közös felelőssége. A hozzá látogató árva gyermekeknek sikert és boldogságot kívánt az életben.
A gyermekek jemeni és bosznia-hercegovinai hagyományos ajándéktárgyakkal és kávéval ajándékozták meg vendéglátójukat. A közös fotók elkészülte után átadták a kis vendégeknek a Köztársasági Elnöki Hivatal ajándékait is. A gyerekek karórát, Törökország tájait ábrazoló puzzle-t és édességeket kaptak ajándékba.


Címkék:

Még több hír