Szigorodnak a belbiztonsági előírások Törökországban

Tilos lesz például maszkban tüntetni

159208
Szigorodnak a belbiztonsági előírások Törökországban

Ahmet Davutoğlu nyilatkozott a tájékoztató után, amelyen a Belügyminisztériumban vett részt.

 


Elmondta, hogy belbiztonsági reformon dolgoznak, amely a szabadságjogok gyakorlását is érinti. Teljesen egyértelmű, hogy a szabadságjogokat egy demokráciában semmilyen módon nem lehet korlátozni. De a demokratikus jogokat csak a közrend keretében lehet megvalósítani.
A miniszterelnök elmondta, hogy mindenkinek joga van a tüntetéshez, ezt a jogok semmilyen módon nem lehet korlátozni, és a békés tüntetésekre nem is fognak semmiféle megszorításokat alkalmazni. Azonban ha valaki erőszakhoz folyamodik, más emberek életét elveszi vagy veszélyezteti, tulajdonát megrongálja, mentőautókat gyújt fel, Molotov-koktélokat dobál, vagy arcát maszkkal elfedve, kilétét eltitkolva polgárháborút próbál szítani, azzal szemben nem fognak toleranciát mutatni.
A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy nem politikai csomagról van szó, hanem biztonsági reformról, amely az európai és nemzetközi emberi jogi alapelveknek megfelelően készül.
Davutoğlu elmondta, hogy a bevezetendő szabályozások mindegyike olyan szabály, amely minden demokratikus országban érvényben van. azonban ezt sokan nem tudják, sokan pedig a tájékozatlanságot rosszindulatúan kihasználva negatív kampányba kezdenek ezzel kapcsolatban. A miniszterelnök figyelmeztetett ezzel a negatív kampánnyal kapcsolatban, és hangsúlyozta, hogy Törökország sem fog bevezetni semmi olyan szabályozást, amely a világ többi demokratikus jogállamában ne lenne érvényben.
A tüntetéseken tilos lesz maszkot viselni és ezzel az arcot elfedni, illetve megtiltják a Molotov-koktélok dobálását is. Ha valaki ezt ellenzi, és arra hivatkozik, hogy a Molotov-koktél nem bomba, annak a miniszterelnök felhívta a figyelmét, hogy de igen, a Molotov-koktél is ugyanabba a kategóriába esik, mint egy robbanóeszköz. Ha egy Molotov-koktéltól valaki megsérül, vagy kigyullad egy beteget szállító mentőautó, akkor a dobáló nem hivatkozhat a személyes szabadságjogaira.
„Lehet, hogy valaki azt fogja mondani: a maszk viselésének korlátozása egy tüntetésen a szabadságjogok korlátozását jelenti. De ha valaki arcát maszkkal elfedve érkezik egy tüntetésre, azzal azt üzeni: eltitkolom a kilétemet, mert bűnt készülök elkövetni. Nem arról van szó, hogy korlátlan hatalmat adunk a biztonsági erőknek, mindenre pontosan lefektetett, bármi által megismerhető szabályozást és korlátokat dolgozunk ki, meghatározzuk a hatásköröket. Ha a hatáskörüket túllépik, biztonsági erőink felelősségre vonható és elszámoltathatók, és azok is lesznek. Senki nem használhat felhatalmazás és illetékes jogkör nélkül semmiféle erőt.”


Címkék:

Még több hír