Törökországba érkezett a szingapúri elnök

Davutoğlu miniszterelnök ünnepélyes keretek között fogadta a szingapúri miniszterelnököt

157325
Törökországba érkezett a szingapúri elnök

A Miniszterelnöki Hivatal központi épülete előtt rendezett ünnepélyes fogadáson mindkét ország nemzeti himnuszának hangjai felcsendültek. Li Hszien Lung szingapúri miniszterelnök köszöntötte a fogadására összegyűlt díszszázadot.

 


Mindkét miniszterelnök bemutatta a kíséretében lévő küldöttséget, majd a Miniszterelnöki Hivatal épületének lépcsőjén a sajtó kameráinak kereszttüzében rázták meg egymás kezét.
Az ünnepségen jelen volt Ali Babacan miniszterelnök-helyettes, Nihat Zeybekci nemzetgazdasági miniszter, Mehmet Şimşek pénzügyminiszter, Mehdi Eker élelmezésügyi, mezőgazdasági és állattenyésztési miniszter, valamint Lütfi Elvan közlekedési, hírközlési és tengerészeti miniszter is.
Az ünnepélyes fogadást követően Davutoğlu és Li zárt tárgyaláson vett részt. A két miniszterelnök a tárgyalás végeztével a két küldöttség bevonásával folytatta a közös munkát. Davutoğlu és Li közös sajtótájékoztatót is fog tartani.


Címkék:

Még több hír