Eskişehirbe érkezett a török fejlesztésű elektromos autó

Az Istanbul Egyetem által kifejlesztett elektromos autó megérkezett Eskişehirbe

141926
Eskişehirbe érkezett a török fejlesztésű elektromos autó

Az Istanbul Egyetem (IÜ) oktatói és diákjai által kifejlesztett elektromos automobil és a „Helyi Elektromos Autó Társaság” által legyártott elektromos autó megérkezett Eskişehirbe.

 


Az autót egy helyi bevásárlóközpont előtt állították ki, ahol élénk érdeklődést keltett a nézelődők között.
Az IÜ Elektormérnöki Karának hallgatója, Engin Topaloğlu nyilatkozatában elmondta, hogy a jármű megtervezése 2 évig, legyártása pedig 3,5 hónapig tartott. Az autó tesztelését egy törökországi körút keretében valósítják meg.
„Autónk szeptember 15-én indult el Isztanbulból, és ellátogatott Ankarába, Samsunba, Erzurumba, Gaziantepbe, Kayseribe, Konyába és Antalyába is. Tegnap áthaladt Izmiren, és ma megérkeztünk Eskişehirbe. Eddig mintegy 4000 kilométert tettünk meg vele. Célunk az, hogy Isztanbulba visszatérve egy 5000 kilométeres kört tegyünk meg az autóval. Célunk, hogy a tesztút során felmérjük az autó előnyeit és hiányosságait, és ez utóbbiakat kijavíthassuk” – mondta Topaloğlu. Hozzátette, hogy az elektromos autónak a T1 nevet adták, mert ez az első saját fejlesztésű modelljük: „Ennek a járműnek az esetleges hibáit vagy hiányosságait a T2, T3 modellekben tervezzük kijavítani.”


Címkék:

Még több hír