Újságírókkal találkozott a köztársasági elnök

Erdoğan köztársasági elnök a sajtó vezetőivel találkozott

124898
Újságírókkal találkozott a köztársasági elnök

Recep Tayyip Erdoğan több újság és televíziós csatorna főszerkesztőjével találkozott.

A tájékoztatások szerint a Beylerbeyi Palotában rendezett esemény során a köztársasági elnök mintegy 3 órán keresztül tárgyalt több újság és televíziós csatorna főszerkesztőivel, akik között ott volt a Yeni Şafak és a TVNET főszerkesztője, İbrahim Karagül, a Star Gazetesi főszerkesztője Mustafa Karaalioğlu és a Yeni Akit főszerkesztője, Hasan Karakaya'nın is.

Az Akşam Gazetesi újság főszerkesztője, Mehmet Ocaktan a találkozót követően elmondta, hogy Erdoğan köztársasági elnök Törökország általános politikáját értékelte, a Törökországot érintő legfrissebb eseményekről, a „párhuzamos állam” és a korrupciós botrányok elleni küzdelem, valamint Törökország és az EU kapcsolata került szóba.

Ami Erdoğan balti országokban kezdődő európai körútját illeti, Ocaktan elmondta, hogy a köztársasági elnök először Katarba, majd az ENSZ-találkozóra az Egyesült Államokba utazik, és további országokba is látogatásokat tesz, beleértve Afrikát is.

A köztársasági elnök azt is elmondta, hogy minden tőle telhetőt megtesz Törökország új, polgári alkotmányáért.

Ocaktan beszámolója szerint a köztársasági elnök elmondta, hogy Törökország a terrorizmusra globálisan tekint: ma az ILIÁ, holnap egy másik terrorszervezet léphet színre. Az a fontos, hogy a nemzetközi közösség egységesen lépjen fel a terrorizmus minden formája ellen. Ez Törökország általános politikája is.

Ocaktan hozzátette, hogy Erdoğan elmondta: készek megadni minden támogatást a szükséges megoldáshoz, és a támogatást a jövőben is fenntartják.

 


Címkék:

Még több hír