Miért nem írta alá Törökország az ILIÁ elleni koalíciót?

Feltették a kérdést az amerikai Külügyminisztérium szóvivőjének.

123603
Miért nem írta alá Törökország az ILIÁ elleni koalíciót?

Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője közölte: Törökország maga dönti el, hogy milyen szerepet kíván játszani az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) terrorszervezet elleni harcban.

 

Earnest egyben megismételte az ILIÁ által fogva tartott 49 török diplomata szabadon engedésére vonatkozó felhívását is, és hozzátette: Törökországnak nagyon fontos szerepe van abban, hogy az Obama elnök által tegnap megismertetett ILIÁ-ellenes stratégia sikeres legyen.
Earnest napi rendes sajtótájékoztatóján megválaszolta egy újságíró kérdését is azzal kapcsolatban, hogy nem aggódik-e amiatt, hogy a 49 török diplomata még mindig az ILIÁ túsza, ami megakadályozhatja azt, hogy Törökország részt vegyen a terrorszervezet elleni koalícióban.
„Törökországnak saját magának kell eldöntenie, hogy mi a legalkalmasabb módja annak, hogy részt vegyen ezekben az erőfeszítésekben. Megismételjük felhívásunkat, hogy békességben és épségben engedjék hazatérni a túszokat. Arra is fel szeretném hívni a figyelmet, hogy Obama elnök stratégiájának sikerében Törökország rendkívül fontos szerepet játszik” – mondta Earnest.
Azt is hozzátette, hogy emellett a térség szunnita országai is rendkívül fontos szerepet töltenek be az ILIÁ elleni küzdelemben, ezért a térségi kormányok forrásainak hatékonyabb kihasználásáért az amerikai nemzetvédelmi miniszter, Chuck Hagel és a külügyminiszter, John Kerry komoly erőfeszítéseket tesznek, az amerikai elnök pedig a múlt heti NATO-csúcstalálkozón folytatott tárgyalásokat Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnökkel.

„Miért nem írta alá Törökország?”
A kérdést az amerikai Külügyminisztérium szóvivőjének, Marie Harfnak is feltette egy újságíró napi sajtótájékoztatóján.
„Minden országnak mindenképpen értékelnie kell a saját szerepét az előttünk álló időszakban. Törökország kulcsfontosságú partnerünk a terrorellenes küzdelemben. Minden ország saját maga dönti el, hogy mit tesz, mit ír alá, de hangsúlyoznom kell, hogy Törökország rendkívül fontos szövetségesünk a terrorellenes harcban” – válaszolta a szóvivő.


Címkék:

Még több hír