Mégsem ebolás a karanténban lévő beteg

104694
Mégsem ebolás a karanténban lévő beteg

Az Egészségügyi Minisztérium közölte, hogy bebizonyosodott: mégsem ebolás az a Nigériából érkezett nő, aki a fertőzés gyanújával került karanténba. A nőt ma elbocsátották a kórházból, és továbbutazhat Olaszországba.

A minisztérium írásos közleménye szerint a Nigériából a török légitársaság járatával érkező olasz nőt Ebola-fertőzés gyanújával vették karanténba, azonban az elvégzett vizsgálatok alapján az Ebola-fertőzés gyanúját kizárták.

Az olasz származású, 23 éves nő magas lázzal és hányással került az Egészségügyi Minisztérium egészségügyi központjába az Atatürk Repülőtéren. A közlemény szerint a nőt a repülőről való leszállása után megfigyelés alá helyezték, és különleges mentőjárművel szállították az isztanbuli Haseki Klinikán kialakított karanténállomásra.

A nőt már Nigériában kezelték malária gyanújával, és most a szakemberek vizsgálatainak eredményeképpen teljes mértékben kizárható, hogy Ebolával lenne fertőzött. A beteget, akinek általános állapota jónak mondható, kedden 12 órakor elbocsátották a kórházból, és azt tervezi, hogy az Atatürk reptérről továbbindul Olaszországba.

 


Címkék:

Még több hír