Folyik az AK Parti 1. Rendkívüli Kongresszusa

A párttagok az Arena Sportcsarnokban kezdték meg a kongresszust

104859
Folyik az AK Parti 1. Rendkívüli Kongresszusa

A török kormánypárt, az AK Parti (Igazság és Fejlesztés Pártja) 1. Rendkívüli Kongresszusán Ahmet Davutoğlu miniszterelnök-jelölt a feleségével, Sare Davutoğluval közösen köszöntötte az egybegyűlteket. Már a kora reggeli óráktól kezdve sereglettek Törökország minden részéből Ankarába a párt tagjai. Az Ankarán kívülről érkezetteket autóbuszok szállították, a sportcsarnok előtt vizet és ennivalót osztottak a várakozóknak.

A biztonsági ellenőrzés után a résztvevők beléphettek a sportcsarnokba, azoknak, akik már nem fértek be, két hatalmas kivetítőt állítottak fel.

Az „Együtt az új Törökországért” témában megrendezett kongresszusnak helyt adó csarnokban a „Vannak álmaink, van szeretetünk”, „Itt az idő, Törökország!”, „Mi vagyunk Törökország”, „Új célok, új Törökország” „Nem állunk meg, megyünk tovább”, „Mindent Törökországért, ezt a fényt nem lehet kioltani!” jelszavakat hordozó óriásplakátok díszítették a falakat.

A sportcsarnokban külön helyet tartottak fenn a delegációknak, a fogyatékkal élőknek és a sajtó képviselőinek is.

 

A kongresszus programja

9:40-kor a sportcsarnokban Ahmet Davutoğlu miniszterelnök-jelölt a feleségével, Sare Davutoğluval közösen köszöntötte az egybegyűlteket. 9:45-kor érkezett a csarnokba az AK Parti elnöke és a jelenlegi miniszterelnök, Recep Tayyip Erdoğan és a felesége, Emine Erdoğan, és helyet foglalva köszöntötték a megjelenteket.

A kongresszuson Erdoğan elnök politikai pályafutását bemutató filmet vetítenek le, majd maga az elnök fog beszédet tartani. A kongresszuson résztvevők megtekinthetnek egy, az AK Parti történetéről szóló dokumentumfilmet is.

A kongresszus az elnökjelölt Davutoğlu beszéde utána a külföldi résztvevők számára rendezett fogadással zárul.

A választás véglegesítése és az eredmények értékelése után a kongresszus az elnök köszönőbeszédével folytatódik, és végül a kongresszus elnökének beszéde fogja lezárni.

 

 


Címkék:

Még több hír