Előkelő helyen a THY a világ légitársaságai között

Európában második, a világon a harmadik a török légitársaság.

123891
Előkelő helyen a THY a világ légitársaságai között

Isztambul városa a légi közlekedés szempontjából páratlan földrajzi helyzetben van. 54 ország érhető el innen legfeljebb 3 órás repüléssel.
A Türk Hava Yollari (THY) vezetőségi bizottságának elnöke, Hamdi Topçu értékelte a társaság elért eredményeit: „A világ polgári légi forgalmának 66%-a rajtunk keresztül bonyolódik le. Az európai légitársaságok között a THY 2. helyen áll, az egész világot figyelembe véve pedig a 13. helyet foglalja el.” – mondta.
2002-ben a THY még 53 repülőgéppel üzemelt, mára a társaságnak 260 gépe van. 97 európai és 39 afrikai városba indítanak járatokat.
„Ma már a THY járatai minden nap 8 alkalommal repülnek Londonba. 9 járatunk megy Moszkvába. Az egész világon mi indítunk járatokat a legtöbb országba – összesen 107 országba repülünk” – mondta Topçu.
A világ 260 városába járatokat indító THY az összecsapások ellenére iraki járatait is fenntartja.


Címkék:

Még több hír