Török segélyszállítmány indult Boszniába

79339
Török segélyszállítmány indult Boszniába

A segítség keze Bursából nyúlt ki az elmúlt száz év legsúlyosabb árvizét átélt Bosznia-Hercegovina felé.

Egy bútorgyártó cég 16 kamionnyi segályszállítmányt indított ünnepélyes keretek között Boszniába. Az ünnepségen felszólaló miniszterelnök-helyettes, Bülent Arınç hangsúlyozta: „Törökország mindig kész arra, hogy a nehézségek által sújtott országok segítségére siessen. Hosszú évek óta példa nélküli módon háromhavi csapadék esett le egyetlen nap alatt, ami súlyos katasztrófát okozott Bosznia-Hercegovina területének csaknem egyharmadán. Minden, amire az embereknek oly nagy szükségük lenne, víz alá került, ezért nagy segítséget jelentenek az oda küldött bútorok és lakberendezési tárgyak. Nagy örömöt jelent, számunkra, hogy Allah segítségével egy kis örömöt okozhatunk ottani testvéreinknek, és tudatjuk velük, hogy mellettük állunk a nehézségekben is. Hála Istennek, eddig is mintegy 2,5 milliárdos, külföldre irányuló segéllyel tudtuk segíteni azokat az országokat, akik segítséget kértek. Kormányunk részben a Katasztrófavédelmi Minisztérium, részben a Vörös Félhold szervezet közreműködésével mutat fényt az egész világnak” – mondta a miniszterelnök-helyettes.

 


Címkék:

Még több hír