Iránban halálra ítéltek egy 18 éves fiatalt a tüntetésekkel összefüggésben

Iránban halálra ítélték a 18 éves Arsija Tekdesztant, akit az országban zajló tüntetésekkel összefüggésben állítottak bíróság elé.

1928916
Iránban halálra ítéltek egy 18 éves fiatalt a tüntetésekkel összefüggésben

Az iráni igazságszolgáltatáshoz kötődő Mizan hírügynökség szerint Tekdesztant „súlyos bűncselekmények” elkövetésével vádolták a Novsehrben zajló tüntetések során, és Mazenderan tartomány forradalmi bíróságán vontak felelősségre.

A vádak szerint a város terén szeptember 21-én zajló tüntetések során számos ember, köztük a biztonsági erők tagjai is életüket vesztették, közvagyont gyújtottak fel, és Tekdesztan az „incidensek egyik vezetője” volt. A fiatalt emellett azzal is megvádolták, hogy információkat küldött az országban terrorszervezetként nyilvántartott londoni székhelyű „Iran International” médiaszervezetnek.

Tekdesztant „az ország belbiztonsága elleni súlyos bűncselekmények elkövetése”, „a közrend és közbiztonság megzavarása”, „közvagyon és közintézmények megsemmisítése és felgyújtása”, valamint „polgárok felbujtása bizalmatlanság teremtésére és bűncselekmények elkövetése” vádjával állították bíróság elé, és „bomlasztás terjesztése a földön” valamint „háborús” bűncselekmények miatt halálra ítélték.

A bíróság ítéletével szemben fellebbezést lehet benyújtani.

Az erkölcsrendészet 2022. szeptember 13-án Teheránban őrizetbe vette a 22 éves Mahsza Aminit, aki ezután kórházba került és szeptember 16-án meghalt, ami tiltakozást váltott ki az ország kormánya ellen.

A norvégiai központú Iráni Emberi Jogi Szervezet jelentése szerint az utcai demonstrációkon 469 tüntető halt meg a biztonsági erők beavatkozása következtében.

Az iráni média hírei szerint a tüntetések során a biztonsági erők 70 tagja vesztette életét.

A 4 hónapja zajló demonstrációkkal összefüggésben eddig több mint 10 embert ítéltek halálra, melyek közül 2-t hajtottak végre. Az ítéletek egy részét viszont a legfelsőbb bíróság később megsemmisítette.



Még több hír