Çavuşoğlu: Az USA nem törekszik kiegyezésre Szíriában

Megértették, hogy az Amerikai Egyesült Államok ellenzi a normalizációs folyamatot Szíriában, jelentette ki Mevlüt Çavuşoğlu külügyminiszter.

1927563
Çavuşoğlu: Az USA nem törekszik kiegyezésre Szíriában

Megértették, hogy az Amerikai Egyesült Államok ellenzi a normalizációs folyamatot Szíriában, jelentette ki Mevlüt Çavuşoğlu külügyminiszter.

Mevlüt Çavuşoğlu Brazíliából hazatérőben nyilatkozott az újságíróknak a múlt hónapban Moszkvában tartott, Türkiye – Oroszország - Szíria védelmi minisztereinek háromoldalú találkozójáról.

„Az USA semmit nem kérdezett arról, hogy miért tárgyalunk velük, vagy mi lesz, de így is megértjük, hogy ellenzik a normalizációt. Abból a válaszból is láthatjuk, amit az amerikai külügyi szóvivő a sajtó egyik képviselőjének kérdésére adott, de az USA-nak is be kell látni a, hogy évek óta követett politikája nem vezet sehová. Végeredményében meg kell állítanunk ezt a polgárháborút,és azt mondjuk, hogy ez nem lehetséges az ellenzék ellenében. Vagyis az ellenzék kizárásával nem lesz normalizálódás vagy tárgyalás” – mondta Mevlüt Çavuşoğlu.

Emlékeztetett arra is, hogy Szíriában céljuk a tartós egyensúly és béke, véget vetni a terrornak, és megőrizni a határ és az ország területi egységét.

Çavuşoğlu szerint az USA nem állt elő semmiféle javaslattal a YPG elleni terrorellenes küzdelmet illetően: „Nem is kell előállnia, hiszen ott van a 2019-es egyezményünk, vannak közös közleményeink, elegendő lenne, ha az ezekben vállalt kötelezettségeiket teljesítenék” - mutatott rá a miniszter.

Azt is hozzátette: ahhoz, hogy Szíria biztonságos hellyé váljon, Türkiyének és a többi országnak is valamiféle egyezségre kell jutnia a rezsimmel.

Mevlüt Çavuşoğlu azt is bejelentette, hogy január 17-én az Amerikai Egyesült Államokba látogat, ahol számos hivatalos tárgyaláson fog részt venni.

Arra a kérdésre, hogy várható e tárgyalás Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök és Aszad között, Mevlüt Çavuşoğlu azt válaszolta: „Nem lenne helyes ilyen találgatásokba bocsátkozni. Ez egy olyan döntés, amelyet a köztársasági elnökünk fog meghozni.”



Még több hír