Az emberi jogok Irán általi megsértését vizsgáló mechanizmus létrehozását szorgalmazta Javaid Rehman

Javaid Rehman, az ENSZ iráni jelentéstevője értékelte a Mahsa Emini halála után indult országos tüntetések során történteket.

1899073
Az emberi jogok Irán általi megsértését vizsgáló mechanizmus létrehozását szorgalmazta Javaid Rehman

Javaid Rehman, az ENSZ iráni jelentéstevője egy olyan mechanizmus létrehozását szorgalmazta, amely kivizsgálja az iráni biztonsági erők által a hetek óta tartó országos tüntetések során elkövetett "emberi jogok megsértését".

Rehman a sajtó képviselőinek nyilatkozva értékelte a Mahsa Emini halála után indult tüntetések során történteket és a biztonsági erők tüntetőkkel szembeni fellépését.

Javaid Rehman arra hívta fel a figyelmet, hogy Emini nem az első nő, akinek brutális  következményekkel kellett szembenéznie, és nem is lesz az utolsó", hozzátéve, hogy "jelentések érkeztek az iráni tüntetések során állami hatóságok által megölt nőkről és gyerekekről".

Rehman hozzátette, hogy olyan információ áll rendelkezésükre, miszerint legalább 27 gyermek, összesen legalább 250 ember vesztette életét a szeptember 16.-án indult országos tüntetések során.

Rehman hangoztatta, hogy azt akarják, hogy Iránt "állandóan felelősségre vonják". Rehman rámutatott, hogy "a nemzetközi közösség felelőssége, hogy lépéseket tegyen annak érdekében, hogy az emberi jogok Irán általi megsértése ne maradjon büntetlenül", és egy olyan mechanizmus létrehozását szorgalmazta, amely kivizsgálja a biztonsági erők által a hetek óta tartó iráni tüntetések során elkövetett "emberi jogok megsértését".

 



Még több hír