Azerbajdzsán garantálja Karabahban élő örmények jogait és biztonságát
Semmiféle különleges státuszt nem ismernek el a karabahi örmény népesség számára, de az azeri állam garantálja jogaikat és biztonságukat, jelentette ki Ilham Aliyev azeri köztársasági elnök.

Aliyev az azeri állami tévének adott interjúban beszélt a törvényen kívüli örmény erők augusztus 3-án történt karabahi provokációjáról.
Emlékeztetett arra, hogy az örmény erők provokációjában egy azeri katona hősi halált halt, és hozzátette: a néhány órán át tartó "Kısas" hadművelet büntető intézkedés volt.
Aliyev hangsúlyozta, hogy drágán fizettetik meg az azeri mártír vérét:
„Az örményeknek ezt nem szabad elfelejteniük. További hasonló provokációkra ugyanilyen választ fogunk adni.”
Aliyev azt is elmondta, hogy a "Kısas" hadműveletet követően örmény katonák százai vonultak ki Karabah térségéből
Az azeri köztársasági elnök az is kiemelte, hogy a Laçın, Zabuh és Sus falvakban illegálisan letelepedett örményeknek távozniuk kell onnan:
„Ha ott maradnak, az valójában háborús bűn, mert ellentétben áll a genfi szerződéssel” – mondta.
Az azeri köztársasági elnök hangsúlyozta, hogy az országa és Örményország közötti megbékélési folyamatban nincs helye Karabah témájának:
„A tárgyalóasztalnál nem téma Karabah semmiféle státusza. A téma a Karabahban élő örmények jogai és biztonsága. Korábban is megmondtam, hogy a jogaikat és biztonságukat az azeri állam garantálja, és én mindig betartom a szavamat” - jelentette ki Aliyev elnök.
Még több hír

Terrorellenes küzdelem Észak-Irakban
A PKK terrorszervezet 647 tagját ártalmatlanították az észak-iraki hadműveletek során.