Telefonon tárgyalt a török és az izraeli köztársasági elnök

Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök telefonon tárgyalt Yitzak Herzog izraeli köztársasági elnökkel.

1814726
Telefonon tárgyalt a török és az izraeli köztársasági elnök

A tárgyalás témája a Palesztinában a radikális izraeli csoportok és biztonsági erők miatt kitört események voltak.

Erdoğan elnök a közösségi médiában tájékoztatott a tárgyalásról, s kiemelte: a tárgyaláson hangsúlyozta, hogy nem engedhetik meg az Al-Aksza mecset státuszára és szellemiségére irányuló provokációt és fenyegetéseket.

Erdoğan elszomorítónak nevezte, hogy a Ramadán hónap kezdete óta a Ciszjordániában és az Al-Aksza mecset térségében bekövetkezett eseményekben mintegy 400 palesztin sebesült meg, 18-Azerbajdzsán pedig, köztük gyermekek is, életüket vesztették.

„Szomorúságunkat fokozta, hogy az Al-Aksza mecsetben tegnap és az előtte való napon a fanatikus csoportok betörése és az azt követő beavatkozás következményeként nemkívánatos események történtek, és a feszültség Gázára is átterjedt. Megújítom felhívásomat: tegyenek kiemelt erőfeszítéseket, hogy minden vallás szent helye, az Al-Aksza mecset és ezen áldott napok spiritualitását és szentségét megőrizzék” – mondta Erdoğan, hozzátéve: Törökország minden körülmények között továbbra is a béke és nyugalom létrehozásán fáradozik. 



Még több hír