Nincs nyomás Törökországon az Isztambul-csatorna kapcsán
Nincs nyomás Törökországon a Fekete-tengert az Égei-tengerrel összekötő Isztambul-csatorna kapcsán, és Törökország nem is fogadna el ilyen nyomást, jelentette ki Mevlüt Çavuşoğlu külügyminiszter.
Nincs nyomás Törökországon a Fekete-tengert az Égei-tengerrel összekötő Isztambul-csatorna kapcsán, és Törökország nem is fogadna el ilyen nyomást, jelentette ki Mevlüt Çavuşoğlu külügyminiszter.
Mevlüt Çavuşoğlu egy magán televíziócsatornának nyilatkozott telefonon.
Elmondta, hogy nincs nyomás Törökországon az Isztambul-csatorna kapcsán, s hangsúlyozta: Törökország nem is fogadna el ilyen nyomást:
„A Montreux-i Egyezmény nemcsak a tengerszorosokon való átkelést szabályozza. Számos korlátozást tartalmaz, például hogy az országok hány hajója tartózkodhat a Fekete-tengeren, ezek tömegét, a tartózkodás hosszát. Vagyis az Isztambul-csatorna nem befolyásolja az egyezményt, és a Montreux-i Egyezmény sem az Isztambul-csatornát.”
Çavuşoğlu hangsúlyozta: Törökország Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök vezetésével védelmezi jogait és érdekeit.
Hozzátette: korábban megmondták, hogy kiszámíthatóbb kapcsolatban lesznek az új amerikai kormánnyal, s a korábbi elnök, Barack Obama idején voltak gondok ezen a területen, s telefonon tárgyalt amerikai kollégájával, Antony Blinkennel, s emlékeztette brüsszeli találkozójukra. Mevlüt Çavuşoğlu kijelentette: általános értelemben stratégiailag számos közös téma van Törökország és az USA között, s Törökország kijelentette, hogy stratégiailag mennyire fontosak számára. A két ország között vannak a múltban gyökerező problémák, de tárgyaltak az új kormánnyal ezek legyőzése érdekében, mondta el a török külügyminiszter.
Még több hír
Terrorellenes küzdelem Irak északi részén
17 terroristát tettek ártalmatlanná Irak északi részén és Szíriában.