Törökország továbbra is Azerbajdzsán mellett áll
Çavuşoğlu Ruslan Kazakbayev kirgiz külügyminiszterrel tartott közös sajtótájékoztatót Ankarában. Beszédében kiemelte, hogy Törökország továbbra is Azerbajdzsán mellett áll
„Most az a kérdés, ezt hogy fogják figyelemmel kísérni, felülvizsgálni. Ebben a témában folynak a tárgyalások” – jelentette ki Mevlüt Çavuşoğlu külügyminiszter az Azerbajdzsán és Örményország között Oroszország közvetítésével aláírt, a Hegyi-karabahi harcoknak véget vető egyezmény kapcsán.
Çavuşoğlu Ruslan Kazakbayev kirgiz külügyminiszterrel tartott közös sajtótájékoztatót Ankarában. Beszédében kiemelte, hogy Törökország továbbra is Azerbajdzsán mellett áll:
„Ez nagy siker, nagy győzelem Azerbajdzsánnak. Törökország továbbra is Azerbajdzsán mellett áll” – mondta.
A külügyminiszter beszélt a kirgizisztáni választások utáni eseményekről is:
„A választások utáni eseményekben elsősorban a FETÖ terrorszervezet tagjai mutatták meg magukat. A nép látta ezt, és kiűzte a FETÖ tagjait a közterekről” – mondta.
Çavuşoğlu rémutatott, hogy az USA is kezd tudatára ébredni a FETÖ jelentette veszélynek:
„Örömmel halljuk, hogy végre felismerik a valóságot” – mondta.