Törökország a török polgári hajók elleni legkisebb támadást sem fogja eltűrni
Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök kijelentette, hogy a Földközi-tenger keleti medencéjében a török polgári hajók elleni legkisebb támadást sem fogják válasz nélkül hagyni.
Erdoğan elnök Isztambulban a pénteki ima után nyilatkozott az aktuális ügyekkel kapcsolatban.
Nyilatkozatában a török államfő hangsúlyozta, hogy a Földközi-tenger keleti medencéjében kutatásokat végző török hajók elleni legkisebb támadást sem fogják válasz nélkül hagyni.
„Az Oruç Reis augusztus 23-ig fogja folytatni a munkálatait. Angela Merkel német kancellárral tegnap beszéltünk erről. Azt kérték tőlünk, hogy tompítsuk ezt az ügyet, és védekezőbb szellemben fejlesszük tovább a folyamatot. Megállapodtunk. A kancellár Kiriakosz Micotakisz görög miniszterelnökkel is beszélt. Remélem, hogy Micotakiszt is ugyanarra a pontra viszi, mint amit nekünk mondott” – fogalmazott.
Erdoğan elnök arra szólította fel Micotakisz görög miniszterelnököt, hogy tartsa tiszteletben a nemzetközi jogot.
„Nyugat-Trákiában támadást intéztek a rokonaink sírjai ellen. Ezek egyáltalán nem pozitív jelzések. Mi sem az élő, sem pedig a halott rokonainkat nem hagyjuk magukra. Amikor eljön az ideje, megtesszük azt, amit szükséges, ezt nyíltan és világosan közlöm” – fogalmazott.
Mevlüt Çavuşoğlu külügyminiszter szintén kijelentette, hogy a Földközi-tenger keleti részén növekvő feszültségért nem Törökország, hanem Görögország a felelős.
Mevlüt Çavuşoğlu Svájcban Ignazio Cassis külügyminiszterrel folytatott megbeszélését követően tartott sajtótájékoztatót.
„2018-ig türelmesen vártunk a fúrási munkálataink megkezdésével, holott mind Görögország, mind pedig a dél-ciprusi görög rész a 2000-es évek óta egyoldalúan munkálatokat kezdett” – fogalmazott Çavuşoğlu, aki kiemelte, hogy a kelet-földközi-tengeri feszültség növekedéséért nem Törökország, hanem Görögország a felelős.
A török külügyminiszter hangsúlyozta, hogy Törökország lépéskényszerbe került.
„Mi az Európai Unió tagországai és különösen a soros elnöki tisztséget betöltő Németország kérésére jó szándékot tanúsítottunk. Azt kérték tőlünk, hogy ideiglenesen állítsuk le a munkálatokat. Mi jó szándékot tanúsítottunk. Azonban ezalatt Görögország Németország és a többi ország tudomása nélkül egy megállapodást írt alá Egyiptommal. Ez nincs összhangban a jó szándékkal” – mondta.
„A megállapodás tartalmától függetlenül elfogadhatatlan, hogy Görögország ilyen lépést tegyen, miközben ezek az országok és az EU ilyen erőfeszítéseket tesznek. Ha van egy ország, amelyet vádolni kell, az Görögország. Ez után a megállapodás után az Oruç Reis szeizmikus kutatóhajónkat a kontinentális selfünkre küldtük. Mi a diplomácia pártján állunk. Nem úgy működnek a dolgok, hogy Görögország egyoldalúan határozza meg a feltételeket. Ha Görögország megkísérli háborgatni az Oruç Reis hajót, akkor választ fog kapni rá” – közölte Çavuşoğlu miniszter.