Megfagyott egy szíriai kisgyermek egy menekülttáborban

Szíriában az Aszad-rezsim és támogatói támadásai miatt a török határra menekült egyik család kisgyermeke, Iman Ahmad Leyla a táborban uralkodó hideg miatt életét vesztette

1359597
Megfagyott egy szíriai kisgyermek egy menekülttáborban

A Szíriai Amerikai Orvosok Egyesülete (SAMS) írásos közleménye szerint a reggeli órákban egy apa érkezett gyermekével ölében az egyesület Afrinban fenntartott egészségügyi központjába.

A közlemény szerint a kislány még a kórházba érkezés előtt kihűlt, és életét vesztette.

A kórház egyik dolgozója szerint a kislány 2-3 órával azelőtt halt meg, hogy az apja a kórházba ért vele.

„Mire a kislány eljutott hozzánk, megállt a szíve. Az apja elmondta, hogy egy ablak nélküli barakkban élnek, és nagyon hideg van. A kisbabának a nagy hideg miatt állt meg a szíve. Amikor behozták, jéghideg volt. A bőr színelváltozása és a pupillái is erre utaltak” – mondta a kórházi dolgozó.

A kórházi jelentés szerint a másfél éves gyermek súlyosan alultáplált is volt, a súlya halálakor mindössze 4,5 kg volt.

A jelentés szerint Iman cerebrális atrófiában is szenvedett.

A család 2018-ban menekült el a főváros, Aleppó Kelet-Guta régiójából Idlibbe, majd amikor a bombázások ide is elértek, a török határhoz közeli menekülttáborba.

Az Aszad-rezsim és Oroszország erői Idlibi Feszültségcsökkentő Övezet elleni heves támadásai miatt 2019 januárjától mintegy 1,8 millió ember menekült a török határ közelébe.

Nagy részük a török határ melletti menekülttáborokban, mások az Eufrátesz Pajzsa és Olajág hadművelet által terroristáktól megtisztított területekre menekültek.



Még több hír