Akıncı köztársasági elnök:új dinamizmus várható a ciprusi kérdés ügyében

Mustafa Akıncı, az Észak-ciprusi Török Köztársaság (KKTC) elnöke közölte, hogy 2020 tavaszát követően új dinamizmus várható a ciprusi kérdés ügyében.

1313491
Akıncı köztársasági elnök:új dinamizmus várható a ciprusi kérdés ügyében

Mustafa Akıncı, az Észak-ciprusi Török Köztársaság (KKTC) elnöke közölte, hogy 2020 tavaszát követően új dinamizmus várható a ciprusi kérdés ügyében.

Akıncı elnök az Antonio Guterres ENSZ-főtitkár közvetítésével Nikosz Anasztasziadisz ciprusi görög vezetővel folytatott háromoldalú berlini tárgyalást követően Ciprusra visszatérve nyilatkozott a lefkoşai Ercan repülőtéren.

Mustafa Akıncı kijelentette, hogy a berlini háromoldalú találkozón azt a célt határozták meg, hogy a ciprusi megoldás a politikai egyenlőségen fog alapulni, a két alapító állam partnerségén fog nyugodni, a szuverenitás a két közösségből ered, két részből álló, két társadalmú föderális struktúrája lesz, és hozzátette, hogy az ENSZ szintjén más megoldás nem került szóba.

Az észak-ciprusi török államfő felhívta rá a figyelmet, hogy amennyiben nem sikerül megvalósítani a föderális megoldást, akkor a sziget megosztottsága tartóssá fog válni, azonban hangsúlyozta, hogy a lakosság nem ezt szeretné, és egy egyenlőségen és biztonságon alapuló megoldás a nép és a jövő generációinak javát fogja szolgálni.

Akıncı közölte, hogy a berlini tárgyalások hasznosak és gyümölcsözőek voltak, melynek során pozitív lépésekre került sor. Megjegyezte hogy a „politikai egyenlőség”, a „döntésekben való hatékony részvétel” és a „váltakozó elnökség” témái bekerültek az ENSZ-főtitkár által bejelentett dokumentumokba is. Az észak-ciprusi török államfő kifejezte, hogy nincs napirenden olyan megoldás, amely ne tartalmazná a politikai egyenlőséget és annak elemeit.

A metódusra is kitérve Akıncı elmondta, hogy ezt követően a tárgyalások már nem lesznek nyílt kimenetelűek, elsődlegesen az a céljuk, hogy stratégiai megállapodás szülessen az alapvető kérdésekben, ezt követően pedig ki fogják dolgozni a részleteket.

Az államfő, aki közölte, hogy meg fogják őrizni a múltbéli megállapodások érvényességét, emlékeztetett rá, hogy Guterres ENSZ-főtitkár nyilatkozatában is helyet kapott, hogy a folyamatnak gyorsnak, fázisokra osztottnak, átfogónak és eredményorientáltnak kell lennie, valamint hogy a folyamat ez alkalommal különbözni fog a múltbéliektől.

Az ezt követő útitervvel kapcsolatban Akıncı elnök elmondta, hogy a KKTC-ben választások várhatóak, Nagy-Britanniában a Brexit miatt kerül sor választásra decemberben, Görögországban is egy újonnan választott kormány van, emiatt új párbeszédet kezdenek Törökországgal, és Guterres a berlini megbeszélések során azt üzente, hogy ne kapkodják el az ötoldalú tárgyalást.

Mustafa Akıncı államfő hozzátette, hogy az a realista várakozás, hogy a tavaszi hónapokat követően kezdődik dinamikus időszak a ciprusi kérdés ügyében.



Még több hír