Kétmillió menekült térhet vissza a biztonságos zónába

Mintegy 2 millió menekült visszatérésére számítanak az észak-szíriai biztonságos zónába, jelentette ki Fuat Oktay köztársasági elnökhelyettes.

1292440
Kétmillió menekült térhet vissza a biztonságos zónába

Mintegy 2 millió menekült visszatérésére számítanak az észak-szíriai biztonságos zónába, jelentette ki Fuat Oktay köztársasági elnökhelyettes.

Fuat Oktay Isztambulban, a Yıldız Műszaki Egyetem tanévnyitó ünnepségén vett részt.

Beszédében Oktay elmondta: millió menekült visszatérésére számítanak az észak-szíriai biztonságos zónába:

„365.000 menekült tért haza önként az Eufrátesz Pajzsa és az Olajág hadművelet térségébe, most pedig eltökéltük, hogy az Eufrátesztől keletre is biztonságos zónát alakítunk ki. Tel Abjad és Raszulajn központját és 65 települést tisztítottunk meg a terroristáktól. A kialakított biztonságos övezetbe, egészségügyi ellátást, oktatást, szállást, utakat, elektromosságot, vizet és más alapvető szolgáltatásokat biztosítunk, megkülönböztetés nélkül és viszonzást nem várva” – mondta Oktay, aki azt is hangsúlyozta, hogy holnap 22 órakor véget ér a Béke Forrása hadművelet felfüggesztése:

„A 120 órás időszak végére a terroristáknak le kell tenniük a fegyvert, és el kell hagyniuk a térséget” – mondta.

Oktay kiemelte, hogy Törökország nem vetett szemet senki földjeire:

„Mi nem akarjuk más földjeit, ám azt sem tűrjük, hogy bárki a mi földjeinket, biztonságunkat fenyegesse, hátsó szándékai legyenek békénkkel, összetartásunkkal szemben, s ahogy eddig, úgy ezután is megtesszük, amit kell. Látjuk, kik azok, akik a terrorszervezetekkel közösen cselekszenek, és közvetlen határunkon terrorista államot akarnak létrehozni. Egyértelmű, hogy kik állnak e terrorszervezet mögött, s a minket elítélők egyértelműen felfedik jelenlétüket. Nem felejtjük el, s ha eljön az ideje, újra beszélni fogunk róla” – mondta a köztársasági elnökhelyettes.

 



Még több hír