Törökország mindenképp tovább folytatja a terrorszervezetek elleni harcot

Fahrettin Altun kommunikációs igazgató közölte, hogy Törökország tovább fogja folytatni a terrorszervezetek elleni küzdelmet.

1289145
Törökország mindenképp tovább folytatja a terrorszervezetek elleni harcot

 

Fahrettin Altun kommunikációs igazgató közölte, hogy Törökország tovább fogja folytatni a terrorszervezetek elleni küzdelmet.

A Kommunikációs Igazgatóság nyilatkozata szerint Altun az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozott a Béke Forrása hadművelettel kapcsolatban, melyben emlékeztetett rá, hogy Törökország és az Amerikai Egyesült Államok 67 éve NATO-szövetségesek.

Altun aláhúzta, hogy a két ország katonái Korea és Afganisztán mellett a világ számos más földrajzi térségében is együtt harcoltak, adták vérüket és áldozták fel az életüket.

Fahrettin Altun ehhez hozzáfűzte, hogy Törökország és az USA legutóbb az ILIÁ terrorszervezet elleni nemzetközi koalíció keretében egyesítette az erőit.

A kommunikációs igazgató azonban hangsúlyozta, hogy az Obama-adminisztráció kiképzést és fegyvereket adott a PKK terrorszervezetnek.

„Az Obama-kormányzat veszélyes és addig nem látott lépést téve fegyvert és kiképzést adott a PKK terrorszervezetnek, amely több ezer civilt gyilkolt meg Törökországban, és ezt azzal a céllal tette, hogy az ILIÁ-val való küzdelmet alvállalkozóknak adja ki. Ahogy megszűnt az ILIÁ terrorszervezet úgynevezett állama, amelyet Szíriában hoztak létre, a PKK terroristái fegyvereiket a törökországi ártatlan emberek ellen fordította. Mi ezzel a fenyegetéssel kapcsolatban teljes mértékben nyíltan jártunk el, felszólítottuk az USA-t, hogy állítsa le a PKK-nak adott nehézfegyverek felhalmozását és a kiegészítő szállításokat. Végül területünkön megtettük a szükséges lépéseket, hogy ne szenvedjünk veszteségeket” – mondta Altun.

Altun kommunikációs igazgató elmondta, hogy jelenlegi események összezavarják a török lakosságot: „Azt kérdezik, hogy a NATO szövetséges USA miért nem támogatja a terrorizmus elleni küzdelmünket. Arra kíváncsiak, hogy az USA miért nem javasol megoldást a menekültválságra. Megpróbálják megérteni, hogy Washington miért lépett fel a Szíria északi részén a menekültek számára létrehozandó biztonságos kikötő ellen.”

Altun felhívta rá a figyelmet, hogy nem titok, számos amerikai polgári és katonai illetékes számára karrierkérdés, hogy örökre fenntartsák az ILIÁ fenyegetését Szíriában.

„Az utóbbi napokban láttuk, hogy amerikai illetékesek hivatalos hatáskörüket felhasználva hamis híreket szolgáltattak a Szíria északi részén lévő helyzettel kapcsolatban, és megpróbálták elleplezni a PKK szíriai szárnya által elkövetett bűnöket. A szervezet több ezer ILIÁ-terroristát engedett szabadon a börtönökből, a török-szíriai határon szándékosan vett célba civileket és újságírókat, legutóbb pedig az Aszad-rezsimmel is egy mocskos megállapodást írt alá” – fogalmazott.

A kommunikációs igazgató közölte, hogy Törökország teljesen transzparens módon jár el a Szíria északi részén tett lépéseivel kapcsolatban.

„A világ akár támogatja, akár nem az ILIÁ és minden más terrorszervezet elleni küzdelmünket és törekvéseinket, mi akkor is folytatni fogjuk azokat. Minden felet arra hívunk fel, hogy tegyék félre az elfogult és hazug híreket, és tekintsenek Törökországra úgy, mint egy hullámtörőre a globális terrorizmussal szemben” – nyilatkozta Altun.



Még több hír